Lehetetlen és nem is szabad radikálisan szétválasztani az állami és a magán egészségügyi ellátást abban a formában, ahogyan a kormányzat egy napokban nyilvánosságra került, készülő salátatörvény szerint tervezi. Egy transzparens, jól szabályozott, kontrollált békés egymás mellett élés viszont fontos lenne - figyelmeztettek a Portfolio Private Health Forum 2018 előadói. A durva elhatárolás forrást vonna ki a forráshiányos kórházakból, hátrányos helyzet hozná a betegeket, az orvosokat megfosztaná a széles körű tapasztalatszerzéstől és kontrolltól, s bebetonozná a hálapénzt - állították.
Szerző(k): Szepesi AnitaTöbb mint 500 milliárd forint értékben nyújtottak finanszírozást a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai az év első kilenc hónapjában, ami 17 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, és megközelíti a két évvel ezelőtti teljes éves volument - közölte a szövetség az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaVárhatóan két év múlva, 2020 szeptemberében nyitja meg addigra mintegy 14 éves múltra visszatekintő fejlesztését, Buda legnagyobb, 137 ezer négyzetméter alapterületű kereskedelmi- és szórakoztató központját a Futureal. A 300 millió eurós beruházás keretében megvalósuló Etele Plazában a legnagyobb, Magyarországon működő nemzetközi kereskedelmi láncok lesznek jelen - mondta Futó Gábor, a Futureal csoport társalapítója a szerdai alapkőletételkor.
Szerző(k): Szepesi AnitaNyomozást rendelt el a IX. kerületi ügyészség a Magyar Teniszszövetség ellen, miután megalapozottnak találták az egyik tagszövetség feljelentését. Egy összeférhetetlenséggyanús ügy kelthette fel a hatóság figyelmét - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaCsak a kormány honlapján egy adóügyi törvénymódosítás-csomagba rejtve szerepel a tao-törvény módosítása, aminek a lényege az, hogy az előadó-művészetek támogatását a jövőben megszüntetnék. A színházi szakma régen kért módosítást a törvényen, mert sok volt a visszaélés, viszont a teljes eltörlés azt eredményezheti, hogy a független műhelyek finanszírozhatatlanná válnak.
Szerző(k): Szabó DánielEgyüttműködési megállapodást írt alá az Exim a Türk Eximbankkal, hogy elősegítsék Magyarország és Törökország gazdasági kapcsolatainak fejlesztését - tájékoztatta a Magyar Export-Import Bank Zrt. szerdán az MTI-t.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÉvente 207 milliárd forintba kerül a túlsúlyos betegek ellátása a költségvetésnek, az extrém mértékben elhízottak súlycsökkenését segítő sebészeti beavatkozásokat azonban mégsem támogatja az egészségbiztosító, pedig annak a számlája kisebb lenne, mint a túlsúly miatt kialakuló betegségek kezelése - hangzott el az Elhízás Világnapja alkalmából rendezett sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Szepesi AnitaKedden délelőtt már indikatív felárat is adott a magyar állam a kibocsátani tervezett 7 éves eurókötvényre, a tervek szerint az állam az irányadó midswap felett (körülbelül 0,67 százalék) 100 bázispontos felárat adna - írta a Portfolio.hu a Reuters kötvénypiaci információs szolgálatára, az IFR-re hivatkozva kedden.
Szerző(k): K. Kiss Gergely